Emlékszoba megnyitó "Majorkán"

"Palackba zárt" történelem Balatonfenyves Imremajor dec.11..11:00

Ismét a közösségépítés újabb szemléletes példáját mutatta a MAJORKA Turisztikai és Rendezvényközpont. Az imremajori több funkciós Hunyady Udvarban, a MAJORKA Közösségi Ház és a 401-es ROMKOCSMA az év utolsó, két kiemelt rendezvényének adott otthont.

A MAJORKA Közösségi Házban megújult környezetben, „Nem felejtünk, emlékezünk…1956” és „Palackba zárt” történelem címmel Emlékszoba avatásra és megnyitó előadásra került sor, amelyen Huszti Gábor, a Somogy Megyei Önkormányzat alelnöke és Tóth István, a Somogy Megyei és Kaposvári Fiatalok Szentkorona Egyesülete nevében méltatta a forradalom és szabadságharc 1956 őszén Kaposváron zajlott eseményeit, és a közel 250 fős decemberi diáktüntetés körülményeit. Az avató ünnepségen részt vett Somogyi István Balatonfenyves alpolgármestere, valamint Váli Csilla és dr. Sebők László az Éléstár Egyesület képviselői, továbbá helyi és vendég érdeklődők.

Örömünkre szolgál, hogy az avató ünnepséggel egyidejűleg és azt követően is, az ez évi utolsó, e hétvégi Luca Napi Vásárt felkereső vásárlók közül számos látogatója volt az emlékszobának. Délután, a kézműves foglalkozás keretében a gyermekek szülei, nagyszülei érdeklődéssel, időnként elérzékenyülve szemlélték, illetve lapozgatták a gyűjteményeket, az archív folyóiratokat és az egyéb kiállított relikviákat.

Az Emlékszoba kialakítását és a kísérő programokat az ’56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta. www.magyarforradalom1956.hu

Emellett e helyütt is köszönet a Somogy Megyei Levéltárnak is, amelynek segítségével sikerült kiállítanunk a történelmi tablókat. Az Emlékszoba új bútorokkal berendezve, változatlan szolgáltatásaival, (internet és olvasó sarok, kézműves foglalkozások, kulturális programok) egész évben látogatható, amely most már a kaposvári ’56-os eseményeket megörökítő tablókkal, relikviákkal, archív könyvekkel, hírlapokkal, kiegészülve várja a látogatóit.

Ugyancsak a nap folyamán, az emlékszoba-avatás kísérő programjaként „Velünk élő történelem” címmel, új arculattal, az ’56-os forradalom októberi eseményét megörökítő kültéri falfestménnyel, relikviákkal, dekorációs archív tablókkal, (1950-56, az Aranycsapat sportsikerei, 1956 Melbourne-olimpiai férfi vízilabda válogatott és Papp László háromszoros olimpiai bajnok sikereinek fotóival…..) előadásokkal, filmvetítéssel mutatkozott be a megújult 401-es ROMKOCSMA, amely széleskörű, az embereket foglalkoztató nyílt és tárgyilagos eszmecseréknek kíván otthont adni. Ehhez a Kemence Kert ínyencségeivel, hangulatos bereki természeti környezetben várja a látogatóit.

Sokak véleménye szerint, az eltelt tíz esztendő eredményei alapján, szerénytelenség nélkül, büszkeséggel állíthatjuk, hogy a térségben egyedülállóan többszínű kulturális-, sport-, turisztikai-, vendéglátói és egyéb közösségi funkciókat ellátó majorkai épületegyüttes, a természet nemes értékei által övezett nagybereki térségben nemcsak a nyári idegenforgalmi szezonban, de az év minden szakában hiánypótlóként tudja nyújtani mind azt amire a természetet kedvelő és a kellemesen kikapcsolódni vágyó embereknek szüksége van. A lehetőségek tárházát több szálláshely és újabb programok biztosításával igyekszünk napról-napra bővíteni.

Az 1956-os történelmi eseményekről való megemlékezéssel egyidejű második Luca Napi Vásár, immár mint hagyományőrző rendezvény, párosulva a nyár eleje óta a hétvégeken sikeresen működtetett balaton nagybereki termelői és kézműves vásárral, együttesen igencsak jól szolgálták és reményeink szerint szolgálják a közösségi hovatartozás érzésének oly kívánatos erősödését, amelyre a jövőben is törekszünk. Örömünkre szolgál, hogy a helyi érdeklődők mellett a környező településekről Fonyód, Balatonmáriafürdő, Balatonkeresztúr, Marcali, Balatonlelle, de a távolabbiakról is, így Zalaegerszeg, Nagykanizsa sőt még a fővárosból is kitüntettek bennünket az érdeklődésükkel.

Boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag Új esztendőt kívánunk minden látogatónknak, támogatónknak.

Köszönet a részvételért, jövőre is együtt ugyanitt, MAJORKÁN.

MAJORKA a Balaton Nagyberekért Közhasznú Alapítvány

 

https://www.facebook.com/pg/Majorka-345234105572986/photos/?tab=album&album_id=1164831420279913